Sztálin
Joszif Visszarionovics Sztálin (oroszul Иосиф Виссарионович Сталин) (eredetileg Ioszeb Dzsugasvili, ) (Gori, Grúzia, 1878. december 18.[1] – Kuncevo, Moszkva mellett, 1953. március 5.) grúz nemzetiségű szovjet forradalmár, a Szovjetunió Kommunista Pártjának főtitkára (1922-1953), a Szovjetunió generalisszimusza.
A világtörténelem legnagyobb jelentőségű és legnegatívabb megítélésű vezetői közé tartozik. A Vlagyimir Iljics Lenin által létrehozott kommunista diktatúra Lenin halála utáni kollektív vezetőségének egyik meghatározó tagja, majd a diktatúra egyszemélyi vezetője lett. Uralma alatt folytatódott valamennyi ellenzéki mozgalom működésének tiltása a Szovjetunióban, az ellenzék tagjainak üldözése, sokak kivégezése. Az ő nevéhez fűződik a világ egyik legnagyobb megsemmisítőtábor-rendszerének, a Lenin által létrehozott Gulág rendszerének kiterjesztése. Erőteljes személyi kultuszt alakított ki: arcképét minden középületben elhelyezték, városokat neveztek el róla, szobrokat állítottak neki, tapsolni kellett, amikor kimondták a nevét.
Kísérlete a
bolsevista szovjet rendszer egész világra való kiterjesztésére
Magyarország számára tragikus következményekkel, megszállásssal és az
1956-os forradalomba torkolló diktatúrával járt együtt, de a hidegháborúnak is előzményei közé tartozik. Sztálin kemény kézzel irányította a nemzetközi kommunista szervezeteket is, még a mozgalmon belül is hajtott végre politikai tisztogatásokat;
ezekért és a nevéhez fűződő személyi kultusz miatt még kommunista utódai is
elítélték. Gyermek- és ifjúkora (1878–1900)
Joszif Visszarionovics Dzsugasvili 1878-ban született a cári Oroszország grúziai tartományában, a fővárostól 150 km-re észak-nyugatra fekvő Gori kisvárosban. Édesapja, Visszaron Ivanovics Dzsugasvili (1850 k.–1890) 1870 körül költözött Didi-Lilóból Goriba, ahol cipészüzletet nyitott. 1874-ben vette feleségül a 16 éves, a korabeli viszonyoknak megfelelően írástudatlan Jekatyerina Georgijevna Geladzét (1858–1937), aki – férjéhez hasonlóan – nem beszélt oroszul. A mélyen vallásos asszony három gyermeket temetett el, Joszif volt az egyetlen, aki megérte a felnőtt kort. A fiát féltve nevelő anya Szoszónak becézte Joszifot.
1888-ban, a helyi ortodox elemi népiskolában kezdte tanulmányait, ám egy évvel később apja kivette az iskolából és Tifliszbe vitte, Adelhanov cipőgyárába, saját munkahelyére (a gori cipőüzlet csődbe ment). Erős akaratú édesanya harcolta ki, hogy fia visszakerüljön az iskolapadba, hogy papneveldébe kerülhessen. A családfő korai halálát követően édesanyja mosást vállalt, hogy eltarthassa gyermekét.
Az ifjú Dzsugasvili a legjobb tanulók közé számított: intelligenciájával és kiváló emlékezőtehetségével kitűnt társai közül. Iskolaévei alatt sokat olvasott, kedvelte a romantikus grúz elbeszélő irodalmat és Kazbegi regényeit, megismerkedett Csavcsavadze költeményeivel, valamint Rusztaveli klasszikus műveinek hőseivel. 1894-ben, kitüntetéssel végezte el az elemit, de tanítója javaslatát követően édesanyja tovább taníttatta. Így került a később Sztálin a tifliszi ortodox papi szemináriumba.
1895-ben került kapcsolatba a Kaukázuson túlra száműzött orosz forradalmi marxista csoportokkal. 1896 és 1898 között a tbiliszi Teológiai Szemináriumban már marxista diákkört vezetett, tanulmányozta Karl Marx és Friedrich Engels munkáit, és Lenin korai írásait.
1898-ban Tbilisziben a Központi Vasúti Műhely dolgozóinak marxista körét kezdte vezetni, és csatlakozott a grúz Messameh Dassy szociáldemokrata szervezethez. Sztálin, V. Z. Keckhoveli és A. G. Culukidze képezték a forradalmi marxista kisebbséget e szociáldemokrata csoporton belül. Sztálin tantervet készített a marxista munkáskörök számára. Felvetették a gondolatát egy illegális marxista nyomda alapításának is, csakhogy emiatt összeütközésbe kerültek a szociáldemokratákkal.Mindazonáltal három , a forradalmár megszervezte a kiáltványok nyomtatását, részt vettek a sztrájkok szervezésében és a tbiliszi proletariátus harcának vezetésében.
1899-ben a marxizmus tanainak terjesztése miatt eltanácsolták a teológiáról, így Tbilisziben, a Fizikai Kutatóintézetben kezdett dolgozni.
Illegális kommunista tevékenység Grúziában
1900-ban, a május elsejei rendezvényen, beszédet mondott a munkásoknak. Kapcsolatot létesített V. K. Kurnatovszkijjal, Lenin Iszkra (Szikra) című folyóiratának egyik nagy támogatójával. Tbilisziben a Központi Vasúti Műhely munkásainak tömegsztrájkját vezette.
1901-ben a Tbiliszi Fizikai Kutatóintézetben rejtőzködött a rendőrség elől. Ugyanebben az évben a tbiliszi Szoldatszkij piactéren vezette a munkások május elsejei demonstrációját. Szeptemberben, Bakuban jelent meg a Brdzola című illegális grúz marxista kiadvány első száma, amiben Sztálin is jelentetett meg cikkeket. A Szerkesztők véleménye című cikke felvázolja az újság célkitűzéseit. Megválasztották a szociáldemokraták első tbiliszi bizottságába, amely leninista tanokat követett. Ez a bizottság Batumiba küldte, hogy ott alapítson szociáldemokrata szervezetet. Ez idő alatt is további cikkei jelentek meg a Brdzolában.
1902-ben illegális nyomdát rendezett be Batumiban, ahol röplapokat és kiáltványokat nyomtatott. Sztrájkot szervezett a Mantasev üzemben, ami a munkások győzelmével végződött. A Rothschild üzem sztrájkja közben vezette az ottani sztrájkbizottágot, majd március 8-án a sztrájkolók demonstrációját, amire azért került sor, mert 32 sztrájkoló társukat letartóztatták a cári hatóságok. Március 9-én Batumi üzemeinek 6000 dolgozója részvételével tüntetést szervezett és vezetett az előző nap letartóztatott 300 tüntető szabadon bocsátásáért. A börtön előtti demonstrációt megtámadták a rendőrök, akik 15 munkást megöltek és 54-et megsebesítettek; 500 tüntetőt pedig letartóztattak. Aznap éjjel Sztálin kiáltványt tett közzé a tüntető munkások meggyilkolásáról. Március 12-én gyásztüntetést szervezett a 9-én meggyilkolt sorstársak emlékére. Április 5-én, amikor a Párt csoportjával találkozott, letartóztatták és a batumi börtönbe zárták.
Börtön és szibériai száműzetés
Sztálin a börtönből is vezette Batumi szociáldemokrata szerveződéseit, röplapokat írt és a börtönlakók között politikai munkát végzett.
Börtönévei alatt, 1903-ban megválasztották a szociáldemokraták Egyesült Kaukázusi Bizottságának tagjává. Áprilisban átszállították Kutajsziba, ahol kapcsolatba került más politikai foglyokkal, és tovább hirdette a lenini eszméket. Augusztusban visszavitték Batumiba, ahonnan Kelet-Szibériába, Irkutszkba deportálták. Szibériában levelet kapott Lenintől.
A bolsevik forradalom grúziai előkészítése
1904-ben megszökött a száműzetésből, majd Tbiliszibe ment vezetni az Egyesült Kaukázusi Bizottságot. „Credo” címmel programtervezetet készített, amiben hangot adott egyet nem értésének a Párt, és annak egyes eszméivel kapcsolatos kérdésekkel. Júniusban Bakuba utazott, ahol feloszlatta a KP mensevik bizottságát, és új bolsevik bizottságot alapított helyette. Körbeutazta a Transzkaukázus településeit, vitatkozott az ottani mensevik és anarchista csoportokkal, Kutaisziban bolsevik bizottságot alapított. A Brdzola 7. számában cikket írt a „Nemzeti kérdés szociáldemokrata nézőpontból” címmel. Levelek útján tájékoztatta a külföldön tartózkodó grúz bolsevikeket nézeteiről. A Párt Harmadik Kongresszusának egybehívásáért kampányolt. Decemberben a bakui munkások általános sztrájkja élére állt.
1905-ben a Brdzola 8. számában cikke jelent meg „A proletárok osztálya és a proletárok pártja” címmel. Kiáltványt intézett a Kaukázus munkásságához. Tbilisziben feloszlatta a Mensevik bizottságot, helyette Bolsevikot hozott létre. A bakui tatár-örmény mészárlással kapcsolatban röplapot bocsátott ki „Éljen soká az internacionalista testvériség!” címmel. Több ezres demonstrációt szervezett Tbilisziben a rendőrség által szított, nemzetiségek közötti öldöklések ellen, az ekkor kiadott röplapjának címe „A polgárokhoz. Éljen soká a Vörös Zászló!” volt. Áprilisban, Bakuban N. Ramisvilivel, R. Arszenidzével és más mensevik vezetőkkel ütköztette gondolatait. Májusban publikálta a „Röviden a Párton belüli nézeteltérésekről” című pamfletet. A Brdzola 10. számában írt cikke a „Fegyveres felkelés és taktikáink” címet viselte. Chiaturiban 2000 fős hallgatóság előtt vitázott az anarchistákkal, föderalistákkal és a forradalmi szocialistákkal. A Brdzola 11. és 12. számában több cikket is publikált, „Az Ideiglenes Forradalmi Kormány és a szociáldemokrácia”, „A reakció növekszik”, és „A burzsoázia csapdát állít” címmel. Októberben egy munkásgyűlésen mondott beszédet a cár kiáltványáról. Az oroszországi dolgozók sztrájkjával kapcsolatban kiadta a „Polgárok!” és „Az összes dolgozónak!” röplapjait. A Kavkazszkij Rabocsij Lisztok első száma Sztálin vezércikkével jelent meg. Decemberben részt vett az első Összoroszországi Bolsevik Konferencián, ahol személyesen találkozott Leninnel.
Az első ötéves terv.
Iparosítás.
Kollektivizálás.
A "kulákság teljes felszámolását" Sztálin nem csak gazdaságilag és politikailag, hanem fizikailag is értette: a kollektivizálás során 11 millió kulákot telepítettek ki, akik közül több mint egy milliót megöltek. 1930 és 1932 között Ukrajnában az önálló paraszti osztály megsemmisítése következtében hatalmas éhínség tombolt, emberek százezrei (újabb kutatások szerint milliói) haltak éhen.
A nagy terror (jezsovscsina, 1934-1939)
- 1934. december elsején Leningrádban egy merénylő lelőtte Kirovot, a város párttitkárát és első számú vezetőjét. A párton belül népszerű Kirov az egyetlen, aki a legutóbbi pártkongresszuson szavazatokat kapott a főtitkári címre Sztálinon kívül. Sztálin azonnal Leningrádba utazott, és személyesen irányította a vizsgálatot. Tömeges letartóztatások és deportálások kezdődtek. 1935-ben Sztálin javaslatára a halálbüntetést kiterjesztették a 12 és 16 év közötti gyermekekre is. (Többek között azért, mert az éhhalál elől menekülő, családjukat elvesztő gyerekek bandákba verődve loptak és fosztogattak, a javító- és átnevelő intézetekben nem tudták fogadni őket.)
- A legfőbb pártvezetők, Lenin egykori munkatársainak perei több hullámban 1936 nyarától kezdve zajlottak.
A II. világháború
A német támadás 1941. június 22-én váratlanul érte a Szovjetuniót, hadserege - részben a tisztogatások következtében - felkészületlen volt. Sztálin összeomlott: napokig nem jelent meg a nyilvánosság előtt. Hamarosan azonban magára talált, és ösztönösen jó stratégának bizonyult. Hatalmas szervezőmunkát végzett, a győzelem érdekében kérlelhetetlennek bizonyult.
1941 májusában átvette a Népbiztosok Tanácsának elnöki tisztét és a hadügyminiszteri posztot, augusztustól ő töltötte be a főparancsnoki tisztet.utáni rendezés alapelveit, az új érdekszférákat. A szovjet győzelmek és a Szovjetunió részvétele a Németország elleni koalícióban megnövelte mind a Szovjetunió, mind Sztálin tekintélyét. Sztálin személyesen vett részt a szövetséges nagyhatalmak vezetőinek konferenciáin (Teherán, Jalta, Potsdam), amelyeken meghatározták a feladatokat. (És amelyeken nagy nemzetközi tekintélyt szerzett személyes képességeivel.) Visszaszerezte a Szovjetunió befolyását az egykori orosz területekre (ennek érdekében Lengyelországot például "arrébb tolták"), sőt még egy védelmi zóna is jutott a közép-európai államokból.
Halála
A legenda szerint Berija megfojtotta; valójában csak az orvost nem hívták ki hozzá idejében. Edvard Radzinszkij publikál egy beszélgetést Lozgacsovval, az akkori őrparancsnok-helyettessel, amely cáfolja Hruscsov emlékirataiban leírt verzióját. Sztálinhoz csak rosszulléte után 11 órával jött orvos.
1953 elején Sztálin azzal vádolta meg orvosait, hogy őt, és a szovjet állam más vezető tisztségviselőit zsidó orvosok meg akarják gyilkolni (Lásd: "fehér köpenyes gyilkosok pere"). A halálosan beteg Sztálin még élt 1953. március 5-én este 8 órakor, amikor összeült az SZKP Központi Bizottságának kibővített tanácskozása, és leváltotta Sztálint miniszterelnöki és KB titkári posztjáról. A haldokló diktátor még tagja maradt a KB újjáválasztott és 11 tagra csökkent elnökségének. Mivel azonban Sztálin – a hivatalos verzió szerint legalábbis – 1953. március 5-én este 21 óra 50 perckor meghalt, a KB tanácskozásáról szóló közlemény pedig jókora késéssel, március 7-én jelent meg, a lapok már nem tettek erről említést.
A kórboncnoki jelentés szerint Sztálin halálát agyvérzés okozta. A visszaemlékezések szerint rosszulléte után egész éjszaka egyedül feküdt a földön, orvosi ellátás nélkül. Berija azzal küldött el mindenkit, hogy a diktátor alszik.
Molotov egyik, 1993-ban megjelent visszaemlékezésében az olvasható, hogy Berija azzal dicsekedett neki, hogy ő mérgezte meg Sztálint.
Nyikolaj Dobrjukha orosz történész nemrégiben előásott a Kreml archívumából egy orvosi naplót, amely – állítása szerint – új adalékokkal szolgál Sztálin haláláról. A napló szerint Sztálin vérnyomása még életének utolsó évében is rendben volt, holott 1953. március 5-én bekövetkező halála okaként agyvérzést és érszűkületet jelöltek meg. A hamis diagnózist legnagyobb ellenfele, Lavrentyij Berija, a titkosrendőrség (NKVD) mindenható ura íratta be az orvosi napló végére, amit Georgij Malenkov miniszterelnök és Nyikita Hruscsov, a párt első titkára is jóváhagyott.
A jelentés szerint Sztálin a Kremlben esett össze, holott az orvosi naplót vidéki rezidenciáján állították ki – nyilatkozta Dobrjukha. – A Berija által ellenőrzött lapokon az áll, hogy Sztálin a Kremlben betegedett meg. Ám ott valószínűleg egy hasonmása lehetett, akit ugyanúgy megmérgeztek, mint őt, és később kicserélték a holttesteket, így a ravatalon már az igazi Sztálin feküdt. Az összeesküvésről nemcsak Sztálin testőrei, de egyik fia, Sergo is tudott. Az orvosok végig a mérgezés tipikus tüneteivel kezelték, mája 4 cm-rel nőtt meg. A méreg kiürítéséhez hánytatták, méreglekötő szenet és hashajtót adtak neki, de ez sem segített. Sztálinnal ciános méregkeverék végezhetett, a diktátor elkékült bőrére utaló jegyzetek is ezt igazolják. Utolsó vér- és vizeletmintája is méreg jelenlétét igazolja, az orvosok azonban Berija reakciójától félve nem merték azonosítani a halál okát.
A dokumentumok szerint a Kreml orvosai Sztálin halála után, november 8-án három ásványvizesüveget akartak a Sztálin múzeumnak adni, ám oda, rejtélyes okokból, már csak két üveg került. Feltételezhetően a harmadikból itta meg a mérget.
2003-ban egy közös orosz-amerikai történészcsoport olyan közleményt adott ki, mely szerint Sztálin szervezetébe
varfarin, egy erős
patkányméreg jutott, amely megakadályozza a
vér megalvadását, és embernél
agyvérzést okoz. Mivel
a szer szagtalan és íztelen, könnyen beadható az áldozatnak.
[1] A varfarint egyébként az 1950-es évek közepén az orvosok a nyugati
országokban is alkalmazták szívinfarktus veszélyének kitett betegeknél.
[2] 1955-ben
Dwight Eisenhower az USA elnöke is varfarin injekciót kapott, miután szívrohamon esett át.
Persze, a dózison sok múlik.Galéria
Weisz Party
Jaj,ne engem tessék választani!
Az utolsó mondatot tessék jól átgondolni
A kép csalós:
utálta és megölette a gyerekeket
Jó sokat szívott
